NATURALHORSEMANSHIP - A LOVAKÉRT MINDENT! Mert a ló is csak ember...

Natural horsemanship - Élettanilag helyes pataápolás - Jókedv, szabadság, kiteljesedés - Ló Központú Ló-és Lovas Kiképzés - Holisztikus lófogászat - Tanuljunk egy életen át! - Több jogot a lovaknak! -

Z-Clinic, 2013. január 22., 18:38 ·

  Mint  bármely lovassportban és általában a lovakkal való foglalkozások kapcsán, úgy a "telivériparra" (lóversenyeztetés) vonatkozóan is érdekes elképzelésekkel találkozhatunk napjainkban Magyarországon. Legszembetűnőbb ama gondolat kinyílvánítása, mely szerint az Angol telivér futásra lett kitenyésztve, ezért strapabíróbb fajta. Vitathatatlan tény, hogy a mesterséges szelekció (tenyésztés) okán születhetnek kiváló genetikával rendelkező egyedek, de kizárólag erre hagyatkozni és hivatkozni a lóversenyeztetés nagy tévedése volna.     

 Hogy mennyire tévesek és a klasszikus idomítástól milyen módon eltérni látszóak ezen elképzelések, illetve hogy a lovak faji sajátosságait figyelembe vevő, "természetes" lóképzés -melynek fő célja a lovak mentális és fizikai állapotmegóvásának maximális figyelembe vétele melett történő tréning - nem újkeletű, s melyet méltatlanul a feledés homálya fed, arra mutassanak rá az alábbi szemelvények két évszázaddal ezelőttről.

 

Részletek Gróf Széchenyi István, LOVAKRUL Pesten 1828. című könyvének, A'  LÓNAK A' FUTTATÁSHOZ VALÓ ELKÉSZÍTÉSÉRÜL, ÉS A' VERSENEZÉSRÜL. fejezetéből 

 

 „Sokan azt gondolják, hogy a' pályafutás így megy végbe: össze áll három lovas, teszem A. B. C. lovakon, egy egyenes utra; a' Biró jelt ád, és mind a' három, mintha pistolybul lőnék-ki, elindul, neki ereszti a' zablát 's ostorral és sarkantyuval tellyes erejébül dolgozik. Már pedig a' dolgot nem illy szelesen és minden megfontolás nélkül kell végbe vinni; hanem minden lóval, az ő természete, ereje 's más különösségeihez képest, máskép kell bánni…”

 

„Hogy pedig egy állat testi tehetségeit - annak lehető legnagyobb erejében használhassuk - elkerülhetetlenül szükséges - hogy azokat az elérhető legmagosabb lépcsőre emeljük. Ezt eszközölni 's p. o. egy lovat egy bizonyos napra 's órára olly állapotba hozni, hogy az éppen akkor, mikor a' pályára kiáll - az egészség és erő lehető legmagasabb pontját elérte legyen, teszi az  E l k é s z í t é s  M e s t e r s é g é t.

A'  K é s z í t ő  nagyobb vagy kisebb tudományja 's ügyessége, több vagy kevesebb tapasztalása és belátása 's tán szerencséje is határozzák-el ezen mesterség körét, és annak tökélletesebb vagy tökélletlenebb űzését. A' legtökélletesebb készítő azt eszközölné, hogy a' Ló physikai alkotmányában minden belső munkálódások és mozgások a' lehető legnagyobb megegyezéssel történjenek-meg: hogy benne minden részek magok között legnagyobb aránysulyban legyenek, és hogy az éppen akkor, mikor szaladnia kell, érje-el az ő individualis tökélletessége 'Akmejét'…"

 

"…Igy a' közönséges életben, a' mindennapi haszonvétel, a' szokásban lévő gond, és utánnalátás által elegendőképpen elkészíthetjük lovainkat átaljános foglalatosságaink 's gyönyörüségeinkre: - mire is volna szükséges és mi nagy hasznot hajtana átaljában, ha gondosabb Elkészítés által - egy órányi kocsizásunkat egy minutával, vagy egész napi utazásunkat egy fertály orával rövidíthetnénk is, kivált ha meggondoljuk, hogy esztendei rendes, és tudományos Elkészítések tán több pénzünkbe kerülne, mint igás lovaink megszerzése…"

 

"…És azért meg sem is foghatom, egy gondolkodó ember, hogy hozhatná az éppen el nem készült lovát a' pályára. Ha valaki pénzben fogad, és lovát a' futáshoz annyira, a' mennyire lehet, előre el nem készíti - az a' pénzét vagy kidobja, vagy elajándékozza. De ha csak mulatságért futtatná is az éppen el nem készült lovát, még akkor sem cselekednék helyesen, mert Szegénynek legkisebb lehetőséget sem engedne, magát jó 's derekasnak mutatni. És ugyan mi jó mulatság volna a' fűbül, vagy ménesbül csak éppen most kifogott - bár mi jó és nemes, de erőtlen, és bádjadt csikót minden meggondolás nélkül zaklatni?

Én legalább illyenekben nem gyönyörködhetném, és csikaimnak, mellyeket minden gondal nevelgetek - azt a' Lehetőséget, hogy minden természeti tehetségeiket 's a' szerencse ajándékait is legnagyobb mértékben használhassék - mindég fentartani, kötelességemnek vélem.

Hogy is türhetném azt, ha Szegényeket - olly gyengén, és tehetetlenül mint azok együgyüen felserdültek - a' pályakörén sarkantyuzni, és ütni, lehelletekbül egészen kifogyni 's olly lovak által meggyőzettetni látnám; mellyeket ők, ha rendesen előre a' futáshoz lettek volna szoktatva, igen könnyen kifuthatnának…"

 

"…Legtöbben pedig, a' kik az Elkészítésrül csak annyit tudnak, a' mennyit eszek ereje elérhet, mert semmi tapasztalások nem volt - de a' dologrul még is itélni akarnak - azt állítják, hogy a' Versenfutás, de kivált azon Manipulatiok, mellyek azt megelőzik, igen kegyetlenek 's a' t…"

 

"…Erre csak azt felelem, hogy egy Országban sem vénülnek-meg a' csődörök 's kanczák olly igen, mint Angliában, és egy Országban sincs több példa, olly sok ménlónak annyi Csikó Nemzésérül 's olly sok kanczának annyi Csikó Ellésérül. Tudnivaló pedig, hogy minden híres Versenző, és nagy sommákért hágó lovak, már 2-3 esztendős korokban a' szaladáshoz elkészítve voltak, és 3-4 esztendős korokban már szaladtak is; mert hágatásra nézve, mint az Angol mondja 'a' próbálatlan Ménlónak nincs nagy becse' t. i. ollyannak, kinek sem maga tetteirül, sem Szármozatjairul semmi bizonyos, és őtet ajánló, tudva nem volna…”

 

A kormány elfogadta a Kincsem Nemzeti Lovas Programot

Lovak között szabadon és természetesen

 

Mészáros Gyula lovarda bemutatója
Nagygomboson

 

2011. április 24-én, húsvét vasárnapján került sor Mészáros Gyula lovarda bemutatójára Nagygomboson a Vadló Ranch lovardában, ahová Gyula és tanítványai korábbi lakhelyükről, Kéripusztáról költöztek. Ahogy a szélesen elterülő zöld mezők által borított, kis tavakkal tarkított tájat néztem, úgy éreztem, hogy ebben a szép és nyugodt környezetben nem csak szállásra és edzőhelyre, hanem otthonra is lelnek ők és nem utolsó sorban a lovak is. Hiszen elsődleges szempont volt a költözésnél, hogy a lovak számára a természethez leginkább közel álló körülményeket tudjanak biztosítani. Ahogy a területet bejártam, úgy láttam, itt valóban minden feltétel adott ehhez. Elegendő mozgástér a lovaknak, a foglalkozásokhoz pedig megfelelő homokos talajú karámok. S nem utolsó sorban jól felszerelt istálló, kényelmes, vastagon aláalmozott, tágas boxok, a szabadban pedig angol boxok.

Jómagam egy éve ismerkedtem meg a természetes lovaglás, a natural horsemanship magyar követével, Mészáros Gyulával, miután az interneten róla olvasottak felkeltették érdeklődésemet. Azóta rendszeresen járok klubdélutánjaira, bemutatóira, s idén bekapcsolódtam egy elméleti kurzusába is, amit remélhetőleg majd több is követ a nyár folyamán.

Többször mondtam már neki, hogy olyan ő nekem, mint egy útjelző tábla, aki felnyitotta a szememet és ráterelt arra az útra, amire mindig is vágytam, csak úgy látszik, negyven év kellett hozzá, hogy megtaláljam. Ami elgondolkodtat, hogy mindketten ugyanott kezdtük a lovas életünket, ugyanazon edző kezei alatt, mindketten 14 éves diákként, csupán ő 10 évvel később. S lám, mégis évtizedekkel előzött meg engem lovas tudásban, s lám, útjaink valahogy mégis összefutottak. Itt vagyok köztük én is, aki ugyan megmaradtam koca hobbylovasnak, akinek lovas „karrierjét” ráadásul éppen hiányos lóismerete miatt bekövetkezett súlyos lovas balesete szakította meg, s aki most 10 év ló nélküliség után a természetes lovasok között találta meg azt az ösvényt, ami mindig is hiányzott a lovas életéből. Aki „túlkoros” diákként nem szégyell most ismét „beülni az iskolapadba”, hogy sok mindent bepótoljon, amit eddig elmulasztott. Érdekes, hogy kanyarognak és hogy érnek össze az életutak, amíg végül megtalálják egymás társaságát azok, akiknek egyfelé mutat a belső iránytűjük.

Na de e rövid érzelmi kitérő után térjünk vissza a tegnapi napra.

Köszönet a rendezőknek ezért a lehetőségért, s köszönet az egek Urának is, aki mindnyájunk imáját meghallgatva elzavarta a fenyegető szürkeséget a fejünk felől, s így ha rövid időre is, de még a napsugarak is melengettek bennünket e szeszélyes áprilisi napon. Biztos vagyok benne, hogy annyi pozitív energia gyűlt fel az ott jelenlévőkben s adódott össze bennünk, ahogy Mészáros Gyula és tanítványainak bemutató edzésében gyönyörködtünk, hogy ez nem is lehetett másként.

Mit is írhatnék magáról az edzésről, annak magával ragadó hangulatáról?  Aki látta őket most vagy valamikor, annak nem kell magyarázni, hogy milyen felemelő érzés tanúja lenni annak, ahogy ló és lovas először a földön s csak aztán lóháton, együtt, teljes összhangban, játékosan végzik a gyakorlatokat Gyula folyamatos instrukcióira figyelve, aki sok humorral, adott esetben tanulságos történetekkel fűszerezve és mégis nagyon komolyan terelgeti tanulóit a megkezdett úton. Hiszen mint a foglalkozás alatt többször is elhangzott, „a lovaknak nem szabad úgy érezni, hogy munkáról van szó”. Ez így is volt, hiszen én is, és biztos vagyok benne, hogy a többi néző is úgy érezte, hogy amit látunk az nem munka. Amiről szó volt ott, az energiaátadás ló és lovas között, türelem, koncentráció, odafigyelés és nem utolsó sorban, amit én a legfontosabbnak tartok, a ló tisztelete és szeretete. E nélkül semmiféle technikai tudás, csilli-villi felszerelés nem vezethet olyan eredményre, amit ő az elmúlt évek során elért ló társával, Commanderrel, s amit követői is igyekeznek megvalósítani lovaikkal.

Nem tudom, fél órán vagy 10 órán át néztem e őket, mert az idő megállt. Az időnek nem volt szerepe, nem volt jelentősége többé. S azt hiszem a mai rohanó világban, amikor mindenki versenyt fut a percekkel, már önmagában ez is megbecsülendő.

Mészáros Gyulát többször láttam már Commanderrel, megcsodáltam a tökéletes összhangot, a bizalmat, amit akár földön, akár a hátán ülve kialakított a lóval. Láttam már a földi munkáját, láttam ügetni, vágtázni, ugratni bármiféle segédeszköz nélkül, csupán testmozdulatokkal, energiával irányítva lovát mintha valami láthatatlan gondolati csatorna lenne köztük egy olyan dimenzióban, ami külső szemlélő számára megmagyarázhatatlan, mert szemmel nem, csak szívünkkel „látható.”

Most mégis újabb meglepetés ért. A koronát a program végére az a bemutató tette fel, amikor Gyula Commander hátán és segítségével bemutatta, ahogy Quattro-t, a nála betanításon lévő, belovaglás alatt álló csikót oktatta vezetőszáron a követésre, a fordulatokra, az emberrel való együttműködésre.

Fantasztikus élmény volt, hiszen a lovas semmiféle segédeszközt nem használt a lovagláshoz. Kezében pusztán „csak” az a vezetőszár volt, amivel a csikót irányította és magukhoz „láncolta”. Ült hű segítőtársán, Commanderen, s olybá tűnt nekem, mint egy kentaur, akinek deréktól lefelé lóteste van. Hol ügetésben, hol vágtában futószárazta Quattrot, igazodva annak szertelen csikómozgásához, aki hirtelen irányváltásaival néha csaknem feldöntötte a közelben lévő akadályokat, nem kis izgalmat okozva a nézőknek.

A lovas és lova azonban nyugodtak maradtak. Commander tudta a dolgát, hiszen egyenrangú társa volt Mészáros Gyulának a tanításban is. Pedig milyen távolról indultak el ők ketten az egymás felé vezető úton, mielőtt ez az egység létrejött volna. Commander hajdani többszörös győztes sport lóként nyilván egész másfajta bánásmódhoz szokott. S gondolom, Mészáros Gyula sem ismerte még ennyire a lovak lelkét korábban, aktív versenyző lovasként. Ő maga mondta el többször is, hogy milyen rögös volt az út, amin végig kellett mennie amíg Commandert megértette, és a ló is érteni kezdte őt, mint ahogy ma már érti minden rezdülését.

Az ára ennek az összhangnak „csupán” Achilles ina és öt bordája volt, ami elszakadt, eltört abban az időszakban, amikor még csak keresték a közös nyelvet. De megtalálták, s remélhetőleg segítségükkel megtalálják lovukkal tanítványai is, akiknek száma egyre gyarapszik mind az országban, mind pedig az országon kívül.

Kedves Gyula!
Gratulálok, és őszintén kívánok nektek további sikereket a lovak és ló szerető emberek érdekében is.
Hiszen a te szavaidat idézve: „ A lovak többet érdemelnek !” S ahhoz, hogy mindazt megadjuk nekik, amit várnak tőlünk, s amit szemük üzen nekünk, egyre több kis lángra van szükség, hogy egyszer, remélhetőleg minél előbb összeérjenek a lángocskák és fellobbanjon a tűz a szívekben is.

Vilcsek Adrienne
2011.április 26.



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 16
Heti: 46
Havi: 476
Össz.: 105 158

Látogatottság növelés
Oldal: LOVAS CIKKEK
NATURALHORSEMANSHIP - A LOVAKÉRT MINDENT! Mert a ló is csak ember... - © 2008 - 2024 - naturalhorsemanship.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »