KÖZÖSSÉGI MEZŐGAZDÁLKODÁS

 

 

A fokgazdálkodás, mint a hagyományos ártéri gazdálkodás kulcseleme

  2010.02.24. 16:27 

 

Fokgazdálkodás

A középkori Alföldön - tekintve, hogy területének csaknem kétharmada ártér volt - nem a (szántó)föld, hanem a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját. Az egész középkor folyamán az Alföldünknek két, ma már feledésbe ment jellegzetessége volt: az Alföld erdősültsége, illetve a testét behálózó vízfolyások, melyek vízutánpótlását az árvizek, illetve vizet összegyűjtő és fokozatosan kiszivárogtató erdőségek biztosították.

 

A fok, és a fokrendszer működési elve

 A fok eredeti földrajzi fogalma ma már alig ismert: foknak nevezték a folyót kísérő hátakon (földrajzi terminológiával: övzátonyokon) keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó (tó) árvize az anyamederből az ártérre kilépett, majd a környező laposokat az ereken keresztül - "alulról felfelé" - feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalábbis részben a folyóba. E nyílások alakja és mérete változó lehetett, küszöbszintjük azonban, pl. a Közép-Tiszán, általában a 0 vízszint feletti + 4,00 -+ 5,00 m között volt. A "fok" azonban nemcsak földrajzi kategória, hanem gazdasági-történeti fogalom is. Az ember ugyanis felismerve annak természetes funkcióját, igyekezett azt hasznosítani s a maga céljainak megfelelően alakítani. Ilyen értelemben beszélhetünk arról, hogy a "fok-gazdálkodás" az ősi ártéri gazdálkodás alapjává vált. A fok jelentéséhez szorosan hozzátartozik a létrehozott rés, mesterséges bevágás, árok funkciója, célja is. A fok tehát az a rés, szűkület, nyílás, bevágás ami megnyitja az utat a víz előtt, az ártér szélesebb és alacsonyabb részei felé így az árteret időszakos vízbőségnél vízzel töltötték fel halászat (természetes ívóhelyek, halbölcsők) és más haszonvételek (pl. legelő, ártéri gyümölcsös stb. öntözése) érdekében, illetve, mely innen a stagnáló vizeket visszavezette apadáskor a folyó medrébe és így az árteret ismét más haszonvételre felszabadította. Eszerint tehát a fokok az ártér gazdasági hasznosítása érdekében kialakított vízfolyások, melyek a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét. A rendszer leglényegesebb eleme emellett az "alulról töltés".

A fokrendszer kedvező hatásai 

• mérsékelte az ártéri mederváltozások mértékét és ütemét,
• az alulról töltés lehetővé tette, hogy a vizek visszavezetése a folyókba megtörténjék, ezáltal hatékonyá tette az ármentesítést,
• egyenletessé tette a folyók vízjárását: csökkentette az árvízszint magasságát (feltöltés időszaka), míg a mederbe folyamatosan visszahúzódó víz emelte a kisvíz szintjét (leürítés időszaka),
• a fokrendszer segítségével az árterek vízkészlete megnövekedett,
• kedvező hatás a mezoklímára, mely kiegyenlítette a szárazföldi éghajlat szélsőségeit,
• az ártér gazdasági hasznosítása lehetővé válik, ezek közül kiemelkedik a halászati hasznosítás.

A középkori Alföldön - tekintve, hogy területének csaknem kétharmada ártér volt - nem a (szántó)föld, hanem a fokrendszer működtetése és az ehhez kapcsolódó ártéri haszonvételek jelentették a gazdálkodás alapját. Az egész középkor folyamán az Alföldünknek két, ma már feledésbe ment jellegzetessége volt: az Alföld erdősültsége, illetve a testét behálózó vízfolyások, melyek vízutánpótlását az árvizek, illetve vizet összegyűjtő és fokozatosan kiszivárogtató erdőségek biztosították. Spontán emberi beavatkozás hatására megindult a fokrendszer szétesése, melynek oka elsősorban az úgynevezett malomgátas rendszer volt. Az Alföld erdősültségének teljes átalakulása, annak csökkenése a lefolyó vízkészletek teljes csökkenéséhez vezetett, amely a fokrendszer szétesését, megszűnését eredményezte. A fokrendszer rehabilitációjának elsődleges indoka az, hogy megvalósításával bemutathatóvá válik a középkori, a természettel harmonizáló gazdálkodási forma, mely a gazdasági haszonvételek mellett messzemenően figyelembe vette a folyók természetes vízjárását. E gazdasági haszonvételek egyik kiemelkedő eleme a halászati hasznosítás, mely a fokok körzetében élők számára igen fontos gazdasági hasznot jelentettek, míg a folyó halállományának növelésére kifejtett pozitív hatásuk szinte föl sem becsülhető.

 

Fokgazdálkodás - az árvíz elleni védekezés a régi időkben

·         A folyók árterülete a középkori Magyarországon sokszorosa volt a jelenlegi, folyószabályozások után létrehozott árterületnek. Ma a folyó mellett húzódó néhány kilométer szélességű, töltések közötti területet nevezzük ártérnek.

A tímári fokrendszer vázrajza

A Tisza holtágai műholdfelvételen

A nagykörűi példa

·         Jelenleg az árvízvédelem célja, hogy a hóolvadás és a csapadékos időszakok okozta árvizeket megpróbálja a folyó két oldalán húzódó árvízvédelmi töltés között tartani és minél gyorsabban levezetni.

A szabályozások előtt a folyó árvíz idején elöntötte az alacsonyabban fekvő területeket, elhagyott folyómedreket, morotvákat és mélyedéseket, míg a magasabban fekvő területeken helyezkedtek el a falvak. Az itt élő emberek sajátos természetközeli módon éltek együtt a folyóval. Az így létrehozott gazdálkodási formát nevezzük fokgazdálkodásnak.
A fokgazdálkodás lényege, hogy árvíz idején a folyó vize feltölti a korábbi folyómedreket, mélyedéseket, így csökkentve a folyó vízszintjét és pusztítását, ívóhelyet biztosít a halaknak, halászati lehetőséget az itt élőknek és öntözővizet a szárazabb időszakra. Az ár levonulása után a víz az ártérben tartható, de akár vissza is vezethető a folyóba és a terülten legeltetés illetve a magasabb területeken akár gyümölcstermesztési is történhet. A házépítéshez szükséges alapanyagok a nád, a sás, az agyag is rendelkezésre áll egy ilyen területen.

·         Források:

·         www.terra.hu/cian/fok.html

http://www.sulinet.hu/tart/cikk/Rac/0/30175/1     (Juhász Zsolt)

 

 

*           *           *

 

Baji Béla: Mi a permakultúra?

A permakultúra alapgondolatát az ausztál Bill Mollison, és David Holmgren publikálták az 1970-es években. Az a meggyőződés sarkallta őket, hogy ha az emberi társadalom továbbra is ilyen mértékben folytatja a Föld tartalékainak fölélését, akkor el fogja pusztítani az élővilágot, és önmagát is. A permakultúra megoldásként a természetben zajló ökológiai folyamatok minél teljesebb érvényesítését javasolja az ember élőhelyén, és szükségletei megtermelése során. Hangsúlyozza az fogyasztás drasztikus csökkentésének, az energiamegtakarításnak, és a természetből való "házi" energianyerés különféle módozatainak fontosságát.
A permakultúrával megismerkedve az ajánlott módszerek természetszerűsége, szellemessége, és szépsége annyira megragadott, hogy úgy gondoltam, ha ennek csak a fele is megvalósítható, már érdemes kipróbálni. Éppen húsz éve kísérletezek. Most azt mondom: legalább a fele megvalósítható!

Egy biogazdaságban is kimondva-kimondatlanul létrejönnek hasznos ökológiai kapcsolatok termesztett növényeink, szántóföldünk, és a természetes fauna tagjai között. Ezt igyekszünk elősegíteni: búvóhelyet készítünk a sünnek, hasznos rovaroknak, virágokat ültetünk a ragadozó, és parazita rovarok számára, hogy a belőlük gyűjthető nektár és virágpor táplálja a zengőlegyeket, fürkészdarazsakat, fátyolkákat.
A permakultúrás gondolkodás annyival több ennél, hogy a gazdálkodás valamennyi elemét (növényeket, állatokat, építményeket, domborzatot, táj, és vízrajzi adottságokat) egy egységes ökológiai rendszerré szerkeszti össze, amelyben az előre megtervezett módon létrejövő kapcsolathálózaton keresztül az egyes elemek produktivitása, használhatósága javul, a ráfordítás (ápolás, takarmány, gyógyszerek, elhelyezésre szolgáló épületek) csökken. A rendszernek része az ember is, tehát a permakultúra egyben emberi élőhelyeket is teremt. Célja az is, hogy pozitív közösségi kapcsolatokat teremtsen emberek, embercsoportok között. A piaci értékesítést nagyban segíti, hogy a helyi értékesítés különféle formái alakulnak ki. Ilyenek a városok, és a közelben élő biogazdák között szerveződő zöldség előfizetés, "box-rendszer", a termelők-fogyasztók szövetkezése, a szívesség bank, a helyi "etikus befektetéseket" szolgáló pénzügyi szervezetek, stb.). Mindezek több helyen megvalósultak már a világban, az élővilág védelmét, szép természetes környezetet, pozitív közösségi kapcsolatokat, és a szükségleteket egészséges, változatos módon kielégítő gazdasági termelést hozva létre.

A permakultúra feltalálója, Bill Molison Tasmánia hegyei között a természetet megfigyelve, egy élet tasztalatai során jutott el egy alapgondolathoz, amelynek lényege, hogy létre lehetne hozni az ember számára hasznos fajokból a természetes életközösségekhez hasonlóan működő ökológiai rendszereket, és ezáltal drasztikusan csökkenteni az emberi szükségletek megteremtésének ipari háttér, és energiaigényét, környezetromboló hatásait, ilymódon az emberi tevékenységet éppen javító hatásúvá lehetne fordítani. Ezt az alapgondolatot nevezte el permakultúrának.
Bill Mollison, könyvében kifejti, hogy meg van győződve arról, hacsak az emberiség sürgősen nem korlátozza fogyasztását, nem teszi igazságosabbá a Föld javainak elosztását, nem szünetei meg a természetes élő rendszerek pusztítását, ki fogja pusztítani önmagát

A permakultúra illusztrálására felidézem az "Öreg Bill" könyvéből a "Példabeszéd a tyúkról" c. ábrapárost a konvencionális, és a permakultúrás tyúktartásról:
Az első képen egy szűk ketrecben ül a felturbózótt tojótyúk, előtte a vályú, amibe kapja a tudományosan összeállított takarmánykeverékét, a gyógyszereit, hormonjait. Hátul, alul is vályú, oda pottyan a tojás. Az egész ábra gépeket, szállítójárműveket, épületeket ábrázoló rajzokkal, és nyilacskákkal van tele, mutatván, hogy mennyi szálítás, gépesítés, vegyipar, stb, stb kell ahhoz, hogy ennek a tyúknak a szükségleteit biztosítani, és "melléktermékeit" (trágya, toll) semlegesíteni tudjuk. És egy nagy kérdőjel: Milyen minőségű a tojás?
A szemben lévő oldalon, a második ábrán a permakultúrás tyúk körül egészen mást látunk. Ö is bent ül egy ládában mert éppen tojik. Társai kint kapirgálnak egy fás-bokros kertben ahol jól láthatóan minden megvan, ami egy tyúk szemének, csőrének ingere. A bokrokon ízletes bogyók, magvak teremnek, csak össze kell szedniük Legelnivaló zöld is van bőven. A bokrok alatt vastag lombtakaró, amit érdemes fölkapirgálni egy kis gilisztáért, bogárért. A tojóláda egy kis házban van, amelynek nyitva az ajtaja. Benne ülőrudak, kényelmes szalma, alomnak. A tetejéről az esővíz egy hordóba, onnan itatóedénybe folyik. Itt is pottyan a tojás. Csak úgy sugárzik róla, hogy ez bizony "tanyasi"!

Az 1980-as években permakultúrás kísérleti projektek, szövetségek alakulnak világszerte vidéken, és nagyvárosokban a legkülönbözőbb természeti körülmények között. Bebizonyosodott, hogy a permakultúrás gondolkodás elvei megvalósíthatóak a legkülönbözőbb körülmények között a félsivatagtól a folyódeltáig a trópusoktól a hideg klímáig. Meg lehet vele eleveníteni erodált, lepusztított területeket, Indiában, oázist lehet varázsolni egy időszaki vízfolyás medréből Afrikában, lakhatóvá lehet tenni mocsaras folyódeltákat Vietnamban. Új életreményt, közösséget és egészséges élelmet lehet teremteni nagyvárosi lecsúszott egzisztenciájú embereknek. A permakultúra világmozgalommá vált, permakultúra szövetségek, közösségek, ökofalvak alakultak világszerte, így Európában is.

A permakultúra egy határozott etikai követelményrendszert állít fel, amely minden, a jövőért felelősen gondolkodó ember cselekedeteit kell, hogy irányítsa.
Ezt a következő pontokban foglalhatjuk össze:
A Föld(bioszféra)védelme
Ki-ki gondolkodjon el, hogyan tudna életén, gazdálkodásán, fogyasztási szokásain úgy változtatni, hogy élete során közvetve-közvetlenül kevésbé károsítsa a természetet. Hogyan tudja jobbá tenni a környezetében a haszon-és vadon élő lények életét. (Visszautalnék a tyúk példára)
Az emberek védelme
Hogyan tudjuk jobbá emberibbé tenni a környezetünkben élő emberek életét. Mit tehetünk a helyi és globális társadalmi igazságtalanságok enyhítésére? Támogassuk egymást abban, hogy életmódunkat olymódon változtassuk meg, hogy az ne ártson magunknak, és a világnak. Fejlesztjük a kommunikációs készségünket, olyan közösségeket hozunk létre amelyek valódi emberi igényeket elégítenek ki, biztosítva mindenki számára az értelmes munkát, és a pihenést.
A javak igazságos elosztása
Ez egyrészt azt jelenti, hogy tudomásul vesszük, hogy a Föld javai nem végtelenek. Nemet kell mondanunk a bennünk élő szerzési vágynak. Tudomásul kell vennünk, hogy a nyugati fogyasztói társadalmak fenntarthatatlanok. Csökkenteni kell fogyasztásunkat, nem az anyagi javak tesznek boldoggá. Osszuk meg a fölöslegeinket egymással. Ez lehet egy közösségen belüli "csere-bere" kapcsolat. De nem csak anyagi dolgokat cserélhetünk egymással, cserealap lehet a tudás, információ, valamely szakértelem. Pl:" Én megcsinálom a tetődet, te megtanítasz számítógépezni" Ennek az elvnek legfejlettebb megvalósítói a LETS-ek (helyi gazdasági-kereskedelmi rendszerek -magyar megfogalmazásban "szívességbankok".

A permakultúra fenti etikai követelményeket jól körvonalazott ökológiai elvek, és "tervezési segédletek" mentén történő tudatos tervezéssel, és kivitelezéssel valósítja meg, amelyek által természetszerű, emberléptékű emberi élőhelyeket hoz létre. Ezeknek szerveződése lokális, pozitív emberi kapcsolatokon alapul.

 

 

Önellátó biogazdálkodás: Permakultúra

Baji Béla   be-jo@t-online.hu

 

 

Noé Bárkája a tájfajta zöldségek, gyümölcsök és gabonák megőrzéséért

 

 

Oldal: FENNTARTHATÓ
NATURALHORSEMANSHIP - A LOVAKÉRT MINDENT! Mert a ló is csak ember... - © 2008 - 2024 - naturalhorsemanship.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat